A Hévízi tó a világ legnagyobb, fürdőzésre is alkalmas, tőzeg fenekű termáltava. Gyönyörű, zöld környezetben várja gyógyulni, pihenni, feltöltődni vágyókat. Mozgásszervi panaszokra is kiváló hatású a vize, de a fáradt szervezetet is feltölti energiával. Belépőjegy vásárlásával látogatható. Hőmérséklete télen 22-25, nyáron 32-38 fokos, ezáltal egész évben fürödhetünk a szabadban, természetes környezetben. A tavirózsa a hévízi tó szimbóluma, védett növény, melyet az 1800-as évek végén telepítettek a tóba. A víz felszíne 4,4 hektár, a tavat körbeölelő véderdő pedig több mint 40 hektáros. A 38 méter mély forrásból percenként közel 40 000 liter 39,5 fokos víz tör elő, aminek a révén a tó vize 3 naponta teljesen kicserélődik. A tó biológiailag aktív, többek között a kis vöcsök is egyik lakója. A tavat könnyen körbe lehet úszni, kapaszkodni korlátokban tudunk. Sokan úszógumit használnak, így nem megterhelő számukra. Az átlagos vízmélység másfél, kettő méter. A tó szélén, több helyen is a gyógyiszapba tudjuk tenni a lábunkat. A tóból a Zala folyóba, majd a Balatonba kifolyó víz a Berki sétány mellet halad el.